2021. május 31-én megalakult a Magyar Operatőrök Társaságának (H.S.C.) új vezetősége. A független szakmai szervezet immár három évtizede működik, amelyet 1990-ben Illés György alapított. Koltai Lajos után Sára Balázs, Balázs Béla-díjas operatőrt választották az egyesület új elnökének.

Sára Balázs 1962-ben született Budapesten, 1986-ban televíziós és filmoperatőr diplomát szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Illés György és Koltai Lajos osztályában. Alapító tagja a Magyar Operatőrök Társaságának. A filmes és televíziós produkciókban dolgozva járta végig az operatőri szakma ranglétráját. Filmográfiája operatőrként hat játékfilmet, hét tévéfilmet, tizenegy dokumentumfilmet és sok száz televíziós műsort tartalmaz. Rendezőként színházi közvetítések, portréfilmek, dokumentumfilmek és magazinműsorok sok tucatját jegyzi. 2020 novemberétől a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet megbízott vezetője.

A szervezet elnökségének tagjai:

  • Oláh Zoltán Karlovy Vari-i Filmfőiskolák Nemzetközi Seregszemléje- és Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle-díjas operatőr. 1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1994 óta tagja a H.S.C.-nek. Számos film fényképezéséről ismert: Gigi (1989), Azok a szép napok (1990), Art Geo Palota (2014).
  • Vajda Péter 1970-ben született Budapesten. 1995-ben végezte el Lengyelországban a Sziléziai Egyetem Film és TV operatőr szakját. Aranyszem-díjas operatőr, 2010 óta tagja a H.S.C.-nek.  Operatőrként dolgozott többek között Géniusz (2009), Válótársak (2015), Nyúlcsapda (2020) című filmekben.

Operatív bizottság tagjai:

  • László Zsolt Aranyszem-díjas operatőr, 2003 óta tagja a H.S.C.-nek. Három évtizede dolgozik a szakmában, számos nagysikerű show-műsor vezető operatőre, illetve dokumentumfilmek, videoklipek és image filmek operatőre.
  • Markert Károly Balázs Béla-, Magyar Filmszemle- és Pulitzer-díjas operatőr, 2003 óta tagja a H.S.C.-nek. Operatőre volt többek között A fekete bojtár (2015), Az Illés-sztori (2000), illetve a Tűzvonalban (2007) című alkotásoknak.
  • Marosi Gábor Aranyszem díjas, Magyar Filmdíjas operatőr, 2010 óta tagja a H.S.C.-nek. Több alkotás fényképezéséről ismert: Köntörfalak (2009), Aranyélet (2015), Akik maradtak (2019)
  • Mayer Zoltán Hétszeres Aranyszem-, Magyar Filmszemle-, Magyar Klipszemle- és Los Angeles Film Awards-díjas operatőr, 2003 óta tagja a HSC-nek. Több száz videoklip mellett a Login (2013), Stone in the River (2015), 25 Dollars (2017), 200 első randi (2018), A taxis (2019), Doktor Balaton (2020) című filmek operatőre.
  • Nagy András IMAGO-, Magyar Filmszemle-, Aranyszem- és Magyar Filmdíjas operatőr, 1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1999 óta tagja a H.S.C.-nek. Számos film fényképezéséről ismert: Örök tél (2018), Johanna (2005), Post Mortem (2020), Bibliothéque Pascal (2010),
  • Nemes Tibor Aranyszem-díjas operatőr-rendező, 1993-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1996 óta tagja a H.S.C.-nek. Több alkotás fényképezéséről ismert: Soul Exodus (2016), Menni, menni, muszáj menni (2009), Pattogatott kukorica (1999), Bolondok éneke (2003), A kékszakállú herceg vára (2005), A két Bolyai (2006), Életek éneke (2008)
  • Patócs Róbert Máté (Patox) operatőr 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2010 óta tagja a H.S.C.-nek. Olyan alkotások operatőre volt, mint a Drága örökösök (2019), Kodály 2.0 (2015), Kerékbe törve (2007), Oltári csajok (2017), Mátyás király utolsó éjszakája (2019), Mintaapák (22019) vagy éppen a Keresztanyu (2021). 
  • Schwindl Endre operatőr-rendező 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2000 óta tagja a H.S.C.-nek. Számos dokumentumfilm, televíziós produkciók operatőre. A 25 éve működő Schwindl Kft. alapító-tulajdonosa.
  • Tóth Zsolt Balázs Béla-, Magyar Filmszemle-, Kovács László-Zsigmond Vilmos- és Aranyszem-díjas operatőr, 1996-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 2006 óta tagja a H.S.C.-nek. Operatőre volt többek között a Magdolna (2020), A vizsga (2011) és a Puskás Hungary (2009) című filmeknek.

Etikai bizottság:

  • Buglya Sándor Balázs Béla- és Magyarország Érdemes Művésze-díjas filmrendező, operatőr, 1976-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a H.S.C. alapító tagja.
  • Dénes Zoltán operatőr-rendező, 1996-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, 1996 óta tagja a H.S.C.-nek. Többek között olyan filmekben dolgozott, mint a Tetemre hívás (2003), Szemben a keletiszéllel (2010), Kopaszkutya kettő (2011), Aranytollakat keresni mentem – in memoriam Nagy László (2019), vagy éppen a Betyárjáték (2019).
  • Szilágyi Virgil Balázs Béla-díjas és Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjas operatőr-rendező. 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, alapító tagja 1990 óta a H.S.C.-nek. Számos film fényképezéséről ismert: Átok és szerelem (1986), az Isten malmai (1976) valamint a Vihar a lombikban (1985). Közel 160 televíziós játékfilm, tévéjáték, riportfilm, dokumentumfilm operatőre. Számos dokumentumfilmet rendezett.

Magyar Operatőrök Társasága (H.S.C.)
A független szakmai szervezet immár három évtizede működik. A társaságot Illés György alapította 1990-ben, amelynek haláláig az elnöke volt a legendás operatőr. A H.S.C. amellett, hogy érdekérvényesítéssel, a magyar filmkultúra értékeinek védelmével, szakkönyvek kiadásával, rendezvényszervezéssel foglalkozik, kiemelt feladatának tekinti a szakmai utánpótlás biztosítását, a magas szintű szakemberképzés szervezését.
A H.S.C. 1994 óta tagja az IMAGO-nak, az operatőrök nemzetközi szervezetének, amelynek elnökségét 3 évig a H.S.C. adta.

Részletek az alábbi PDF dokumentumban olvashatóak!

Magyar Operatőrök Társaságának (H.S.C.) új vezetősége