Kedves Kollégák!

1991-ben a Magyar Film- és TV-művészek Szövetsége felállított egy 5 tagú „bizottságot”, hogy az üres VHS-kazetták eladásából befolyt jogdíj egy részét az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került alkotók megsegítésére fordítsák.

2001-ben a Filmjus Egyesület megalapította a Filmjus Alapítványt, s attól kezdve az Alapítvány keretein belül végezzük ugyanezt a munkát. Az öt tagú bizottságból hárman 29. éve folyamatosan.

Az alapítvány évente 50-60 millió forintot oszt ki a jogosult alkotók között.

(Jogosult alkotó = olyan magánszemély: rendező, operatőr (játékfilm-, dokumentumfilm-, tudományos film-, animációs-) szinkronrendező, forgatókönyvíró, szinkron szövegíró, szinkron rendező, díszlet- és jelmeztervező, akinek művét/műveit játszották valamely televíziós csatornán, s ezután a Filmjus Egyesület jogdíjat szedett be és az alkotónak jogdíjat fizetett a Filmjus Egyesület, függetlenül attól, hogy Filmjus tag-e, vagy sem. Általánosságban: mindazok, akik alkotó módon járultak hozzá egy mozgókép mű megalkotásában.)

Elsősorban idős kollégákat segítünk, akik alacsony nyugdíjból élnek, de jelentős az aktív korúak támogatása is.

Ebben az évben mindannyian nehéz helyzetbe kerültünk.  Alapítónk, a Filmjus Egyesület ezért jelentős plusz forrást biztosít az Alapítvány részére, hogy ebből támogassuk elsősorban az aktív korúakat (jogosultakat), akik a koronavírus-helyzet miatt nehéz helyzetbe kerültek, pl. megszűnt a munkájuk vagy más okból.

A 29 év alatt azt is megtanultuk, hogy sokaknak nagyon nehéz megkeresni minket. Ezért kérjük, ha tudomásod van kollégáról, aki támogatásra szorulna, keress meg minket.

Örülünk, hogy a Magyar Filmakadémia is támogatja a nehéz helyzetbe került munkatársakat. Az ő támogatási körük mindenki számára elérhető, szélesebb a mi Alapítványunknál.

Kérünk, ha úgy érzed ez a levél megszólított, keress minket mielőbb.

Amit várunk: részletesebb indokló levél, filmográfia.

A kéréseket: a zsuzsapanyi@gmail.com és a makaborcss@gmail.com címre küldjétek.

Barátsággal,

Csukás Sándor, az Alapítvány elnöke

(A kuratórium tagjai: Lénárt István, Bánki Iván, Bacsó Zoltán és Böszörményi Zsuzsa)